E Ö T V Ö  S     H Í R E K

            December –január

Utolsó jelentkezésünk óta az Eötvös-est és az Eötvös nap volt iskolai szintű esemény. December 16-án az iskola tanulói műsoros estet adtak a Kultúrházban. Minden osztály készült valamilyen produkcióval, a változatos repertoárban szerepelt jelenet, ének, csoportos tánc, fekete színház, vers és hangszeres fellépés.  Köszönet illeti a pedagógusokat a több hónapos felkészítésért, a tanulókat a fegyelmezett plusz munkáért és a szülőket a díszletekhez, eszközökhöz nyújtott segítségért.

A színvonalas előadást nagyszámú nézőközönség tekintette meg. A hagyományokhoz híven belépőt nem szedtünk, de lehetett támogatni az iskola tanulóit egyéni felajánlásokkal. Köszönjük a szülőknek és a többi nézőnek az adományokat: 94 600 Ft gyűlt össze. A két évvel ezelőtti és egyéb támogatással együtt jelentős pénzösszeg áll rendelkezésre, aminek sorsáról a félévi értekezleten dönt a tantestület, a Diákönkormányzat bevonásával. A következő számban beszámolunk majd arról. hogy a diákélet mely szegmensére fordítottuk a rendelkezésre álló összeget.

 17-én szombaton kézműves foglalkozásokon és sportversenyeken vehettek részt a diákok. A fő motívum a karácsony volt, minden tanuló többféle ajándékot készíthetett szeretteinek, festés, ragasztás, papírdomborítás, dekupázs, origami témában, de készültek ajtó- és karácsonyfa díszek is. A felső tagozatosok floorball és asztalitenisz mini-bajnokságot játszottak a délelőtt felében. A gyermekek részvétele és lelkesedése, valamint az elkészült produktumok alapján  jó nap volt ez is.

A Mindenki Karácsonyán a 3. a osztályosok mutatták be betlehemes műsorukat. Az igényes előadást több gyermek betegsége nehezítette, de így is szívet melengető érzés volt végignézni. Felkészítésüket Versitz Györgyné osztályfőnök végezte. Csatlakoztak hozzájuk a 3. évfolyam német nemzetiségi tagozatos tanulói, német nyelvű műsorral, felkészítőjük Dudás Petra volt.

Január 3-án újult erővel kezdtük a félév utolsó három hetét. A végső erőfeszítések történtek az áhított félévi jegy eléréséért, sok felelet, dolgozat, témazáró jellemezte ezt az időszakot. Természetesen azoknak a diákoknak, akik rendszeresen tanultak és egyenletes teljesítményt nyújtottak az első 4 hónapban, azoknak nem jelentettek külön terhet az utolsó hetek (megéri hétről-hétre tanulni!).   

Januárban indított a Ceglédi Tankerületi Központ egy média-képzést, melyen a 40 iskolából hat intézmény képviselői vehetnek részt. Tőlünk Tóth Ferenc vezetésével két-két 6. és 7. évfolyamos diák részese a programnak: Baumann Dominik, Meleg Bence, Galambos Bálint és Rózsás Dávid. Pénteki és szombati napokon Cegléden tanulják a videofilm készítést, a tudósítás, a  riportkészítés rejtelmeit. Köszönjük Bence és Dominik szüleinek a szállításban nyújtott segítséget!

Január 11-én Sziklai Kinga fuvolatanár tanítványai adtak koncertet az iskolában, köszönjük az érdeklődők részvételét.

Január 21-én a nevelőtestület 11 fős csapata lépett fel a Szülők Bálján. Az ABBA együttes „Mamma Mia” című számára adták elő retro-diszkós táncukat. Valamennyi tanuló és dolgozó köszönetét tolmácsolom a szervezőknek a rengeteg munkáért, áldozatért, amit az iskoláért hoztak!

Január 30-án szülői értekezlet keretében ismertetőt tartottunk az óvodában a nagycsoportos gyermekek szüleinek. Az iskolai élet területeiről beszéltek a pedagógusok: Volf Mária az iskolaotthonos oktatási formáról, Novák Károly a nyelvoktató német nemzetiségi tagozatról, Pap Krisztina pszichopedagógus az integráltan oktatott különleges bánásmódot igénylő tanulók ellátásáról és a diákok lelki egészségének megőrzéséért folytatott tevékenységről, Nagy Gáborné a napközis nevelésről, a zeneiskolai oktatásról, az iskola eredményeiről, szellemiségéről. Bemutatkozott Fekete Anikó Barbara az egyik leendő első osztályos tanító néni. Köszönjük az óvodavezetőnek, Jaczina Zoltánnénak a lehetőséget és a szülőknek a megjelenést, érdeklődést.

Köszönetnyilvánítás

A Szülői Munkaközösség ajándékozott két projektort az intézménynek. Egyiket a természettudományos szaktanterembe, másikat a Petőfi utcai telephelyre telepítettük. Ezek lehetőséget nyújtanak a pedagógusoknak, hogy színesítsék, élvezetesebbé tegyék a tananyag elsajátítását, emészthetőbbé tegyék  a tanulnivalót a diákok számára. Köszönjük a segítséget!

A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából újabb nyelvi szaktanteremmel gyarapodott az iskola. A főépület 1. termébe interaktív táblát, projektort szereltek fel, amely a német nyelvkorszerű módszerekkel történő elsajátítása mellett a többi tárgy hatékony oktatásához is segítséget nyújt. Kapunk még egy projektort és 2 laptopot, így további tantermeket is fel tudunk szerelni a digitális tananyagok és az internet nyújtotta lehetőségek felhasználása érdekében. Köszönjük a hozzájárulást az oktatás színvonalának emeléséhez!

Versenyeredmények

VII. Országos Farkas Ferenc Zongoraverseny megyei fordulóján méltó módon képviselte iskolánkat Macsári Eszter zeneiskolai tanuló. Felkészítő Kápolnási Beáta volt.

A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium által meghirdetett informatika tanulmányi versenyen két végzős tanulónk végzett kiváló eredménnyel: Dudás Dorka 1. helyezést, Pataki Adrienn 2. helyezést ért el. Tanáruk és segítőjük Kerti Ákos volt.

Február

Február 13-án hat nyolcadikos tanuló vett részt a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium német nyelvi versenyén. Az írásbeli feladatokon valamennyien továbbjutottak, így a szóbeli fordulón 16 diák közül 6 berceli lesz majd.

Február 15-éig továbbíttották az osztályfőnökök, Répás Lászlóné és Schmidt Ferencné a 8. osztályosok középiskolai jelentkezési lapjait.

Február 17-én  20  tanuló utazott Ceglédre a Zrínyi matematika verseny Pest megyei fordulójára. 

Február 18-án, szombaton az „Innovatív iskola” program keretében öt pedagógus vett részt a Microsoft által szervezett találkozón, Budapesten. A „meeting” célja, hogy az iskolák képviselői találkozzanak a képző tanárokkal és betekinthessenek a projekt távlati céljaiba, azok megvalósításának lehetőségeibe. Képzőként Novák Károly és Tóth Ferenc, az iskola képviseletében Vándorné Vígh Mária, Murár Anikó és Fekete Anikó Barbara voltak jelen.