E Ö T V Ö  S     H Í R E K

Kedves Olvasók!

Szeptember 1-én rendhagyó módon kezdődött a 2017/2018. tanév: reggel 8 órakor volt a tanévnyitó ünnepség. Minden diák ünneplőben sorakozott fel, a 2.b osztályosok  műsorral köszöntötték az első tanítási nap résztvevőit, Mátrai Tamásné osztályfőnök vezetésével. Az iskolát most kezdő első osztályosokat szeretettel fogadtuk, letették a gólyaesküt, és a Diákönkormányzat és Baranyainé Dudás Mariann jóvoltából egy-egy babzsákot kaptak ajándékba.

2017. január 1-től a Ceglédi Tankerületi Központ a fenntartói szerepkör mellett átvette az iskola működtetését is. Így a főépületben a nyári tisztasági festést már a tankerület végeztette el. A takarítást időben sikerült befejezni, így a Pesti úti épület és környezet rendezetten, tisztán várta az itt tanulókat.

A Petőfi úti kisiskolában nagy felújítás történt a nyári szünetben a Ceglédberceli Önkormányzat jóvoltából: sikeres energetikai pályázat keretében kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a falat és új külső borítást kapott az épület. Belül a tisztasági festést is az Önkormányzat végezte el. A gumiborítást újra rakták az udvaron, legallyazták a fákat balesetmentesítés céljából. Az apróságokat kívül-belül megújult környezet fogadta. Köszönjük Ceglédbercel Község Önkormányzata Képviselőtestületének a beruházást, a segítséget és az együttműködést a tankerülettel.

Az elmúlt tanév végén két pedagógus távozott az iskolából: Kiss Aletta Lilla és Sándor Erika. Helyettük új pedagógusok érkeztek: Dobrai Rita tanító és Gyüre Bálint szolfézs tanár. Az általános iskolai tagozaton két óraadó biztosítja az ének tantárgy szakos ellátását: Kövesdiné Szilveszter Alice és Sass Boldizsár.

Ez a tanév 272 általános iskolai, és 59 zeneiskolai tanulóval indult. A nyár végén valamennyi pótvizsgázónak sikerült a követelményeket teljesíteni, így a következő évfolyamba léphettek.

A nevelés-oktatás minden résztvevőjének jó munkát, sok örömet kívánok az elkövetkezendő 10 hónapra.

Az eddigi eseményekről…

- Szeptember 5-én a 7. és 8. évfolyamos tanulók megtekinthették a Kultúrházban Faragó Annamária „Ménaságra repülj…” című dokumentum filmjét, amely a Csíkmenaságban élő erdélyi magyarokról szól.

- 15-én az iskola bekapcsolódott a „TeSzedd” akcióba, az 5-6. évfolyam tanulói az Önkormányzat szervezésben és segítségével hulladékmentesítették a Szabó Pál Szabadidőparkot.

- 26-án a nyolcadik évfolyamos diákok részt vettek az Ipartestület által szervezett pályaválasztási rendezvényen.

- Ugyanezen a napon volt az őszi papírgyűjtés, a DÖK gondozásában.

- 28-án a KSE által szervezett őszi labdarúgó tornán focizhattak a gyerekek.

- Október 4-én tanítás nélküli munkanap volt, tantestületi továbbképzés miatt.

- 6-án a Kultúrház szervezésében író-olvasó találkozón vettek részt a 3-4. évfolyam tanulói: Nyulász Péter „Helka és Ciprián” című kötetéről tartott interaktív foglalkozást.

6-án este nyílt emlékműsort tartottunk a Haranglábnál az aradi vértanúk emlékére. A megható előadást hagyományosan az 5. osztályok mutatták be, osztályfőnökeik, Schmidt Ferencné és Konfárné Fazekas Teréz segítségével. Köszönjük a Nagyházi családnak, hogy az október 6-ai ünnepségre és az azt megelőző próbákra az elektromos áramot biztosították! Koszorúzott a Ceglédberceli Önkormányzat, a Ceglédberceli Nemzetiségi Önkormányzat, a Diákönkormányzat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete. Az osztályok képviselői mécseseket helyeztek el az emlékmű lábához.

 

 

- 10-én a végzősök ellátogattak a hagyományos pályaválasztási kiállításra, a Ceglédi Sportcsarnokba. Az osztályfőnökök kísérték őket, Polonyiné Zsuzsandor Ibolya és Szabadvári Ilona

- 18-án érkeztek a nagycsoportos óvodások az első „iskolába csalogató” foglalkozásra, melyet Versitz Györgyné és Dudás Petra tartottak.

- Szintén 18-án 25 zenekedvelő diák hallgatta meg Albertirsán a Filharmónia bérlet első előadását. Köszönet a tankerületnek a bérletek finanszírozásáért. Kísérő volt Vándorné Vígh Mária igazgatóhelyettes.

 

Várható események lesznek…

- Október 23.-a nemzeti ünnep, tanítási szünet.

- Október 30-tól november 3-ig őszi szünet. Utolsó tanítási nap október 27-e péntek, első tanítási nap november 6-a, hétfő.

- November 4-e Falunap. Műsort adnak a 7.a osztályosok. felkészítőjük Novák Károly osztályfőnök.

- November 9-én Márton napi felvonulás a Napsugár ovival közösen.

- 10-én a nemzetiségi táncosaink tartanak bemutatót Zuglóban, a Márton nap alkalmából.

- November 13-án általános fogadóóra lesz, minden pedagógus fogadja az érdeklődőket. Alsó tagozatosok 16-17 óra között, felső tagozatosok 17-től 18 óráig. Szeretettel várunk minden szülőt.

- 14-én a 2. „iskolába csalogató” foglalkozás lesz.

- 16-án kibővített pályaválasztási szülői értekezlet, melyen a végzős diákok, a szülők és a környező középiskolák képviselői találkozhatnak.

- 21-én növendék hangversenyt hallhatnak az érdeklődők: Kápolnási Beáta, Márki Sándor és Németh Ákos tanítványai lépnek fel.

- 24-én kerül megrendezésre az I. Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kamaraverseny, Márki Sándor gondozásában.

- Tanulmányi versenyek indulnak: október 26-án a GIMINFO (Ceglédi Kossuth Gimnázium informatikai versenye), 24-én a MATEGYE „Kecske kupa” csapatversenye  matematikából,

- 27-én a ceglédi gimnázium német nyelvi versenye.

- Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy idén december 8-án projekt napot tartunk, melynek témája az EGÉSZSÉG.  Az osztályok maguk döntik el, hogy ebben a témában milyen produktummal készülnek, mit mutatnak be a többi tanulónak. Várjuk a kedves szülők segítségét a megvalósításban.