Kedves Szülők és Gyerekek!

 

            Köszönjük a bizalmat, mellyel megtisztelt minket a Szülői Munkaközösség: ebben a tanévben  hárman, Megyeri Katalin, Plutzer Hajnalka és Szász-Mocsári Aranka képviseljük az SZMK-t iskolánkban.

Feladatunknak tekintjük, hogy az oktatási intézményben a kötelező ellátáson felüli javakkal ajándékozzuk meg a gyerekeket. Az elmúlt időkben megvalósult sok olyan beruházás, iskolai program, tábor, amely a szülők segítsége nélkül nem jöhetett volna létre.

            Ceglédbercelen évtizedek óta működik az iskolai Szülői Munkaközösség. Meg sem próbáljuk felsorolni, mi mindent tettek elődeink az iskolás gyerekekért. Szeretnénk azonban összeállítani egy albumot, amely tartalmazza ezeket a projekteket. Kérjük ezért, ha bárkinek a birtokában van olyan fénykép vagy egyéb dokumentum, ami bemutathatja az elődök munkásságát, bocsássa rendelkezésünkre egy másolás erejéig, hogy könnyebben megőrizhesse az emlékezet.

 

            Ebben a tanévben szűkös anyagi keretekkel indulva próbálunk segíteni az iskolának. Minden támogatásra szükségünk van tehát, hogy a megszokott színvonalon tudjuk végezni munkánkat. Mint mindig, most is szeretnénk hozzájárulni a hatodik osztályosok erdei iskolai képzéséhez, a balatonszárszói nyaraláshoz, a nyolcadikosok tablóképének elkészítéséhez, a farsangi mulatsághoz, a karácsonyi előkészületekhez és a kiváló nyolcadikos tanulók megajándékozásához. Jó lenne, ha ezeken felül megajándékozhatnánk a tanulmányi versenyeken részt vevő gyerekeket, és részt tudnánk venni az iskolai eszközpark fejlesztésében. Egyeztettünk Nagy Gáborné igazgatónővel, aki az alábbi hiányosságokra hívta fel a figyelmünket:

            Az iskola számítógépei elavultak, jó lenne kicserélni őket. 15 db tanulói gép van az iskolában és mindössze 3 számítógép áll a tanárok rendelkezésére. A színvonalas munkához jó lenne még néhány számítógép, monitor, nyomtató, fénymásoló, esetleg laptop.

            Az iskolai rendezvényeken használt hangosító berendezések is felújításra szorulnak, mikrofonokat, kábeleket, keverőpultot kellene vásárolni, a hangfalakat megjavítani.

            A Petőfi úti épület néhány tantermében jó lenne lecserélni a régi padokat, a menzán a székeket. Kellene az  udvarra egy-két szabványos játszótéri játék, hiszen itt vannak a legkisebb iskolásaink.

 

            Olyan hosszú a lista és olyan költséges mindez, hogy szinte lehetetlen a feladat. Ezért fordulunk Önökhöz, Hozzátok. Hátha hozzájuthatunk néhány informatikai eszközhöz, ha egy nagy cég selejtez...vagy akad néhány ügyes kezű apuka....vagy van valakinek egy-két jó ötlete...

 

Kapcsolat:

20-210-5221, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

30-844-2675, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

20-282-1090, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

            Céljaink megvalósításához minden támogatást szívesen fogadunk. 2016. január 15-én jótékonysági bált szervezünk, melyre minden szülőt, nagyszülőt és kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk.

 

                                                                                                                  az iskola

Szülői Munkaközössége