E Ö T V Ö  S     H Í R E K

Karácsony előtt csupa jó dolog történt az iskolában.

Ilyen volt például az Eötvös est, melyre minden osztály nagy lelkesedéssel készült és a pedagógusok segítségével színvonalas, szórakoztató produkciók kerültek a nézők elé.  

A pedagógusok is  összefogtak, hogy egy szép karácsonyi dallal köszöntsék a nézőket, a diákokat és az ünnepet.   Véleményem szerint az est valamennyi résztvevője –legyen az gyermek szereplő, felkészítő, segítő szülő vagy néző – élvezte az előadást. Engem pedig roppant büszkeség töltött el, hogy a ceglédberceli  Eötvös iskola igazgatója vagyok.

FOTO

A következő kellemes esemény az Önkormányzat által hagyományosan megrendezett „Mindenki karácsonya” volt. Az élvezetes ünnepi műsorból az iskola 3.b osztályosai is kivették részüket egy megható, gyertyafényes karácsonyi összeállítással. Felkészítőik Mátrai Tamásné és Bakosi Szilvia voltak. A műsor után mindenki élvezhette a finom kenyérlángost, teát, forró forralt bort és a diós, mákos bejglit, és ajándékot vásárolhatott szeretteinek a helyi kézművesek csodálatos alkotásaiból.

A diákok nevében köszönjük Kellner Jánosnak az adományt, amit az iskolásoknak eljuttatott. 37 tanulónak tudtunk vadonatúj téli dzsekit ajándékozni az ő jóvoltából.  

A pedagógusok köszönetét tolmácsolom a Szülői Munkaközösségnek és az Innoven Kft-nek az ünnepi köszöntőkért.

Két hét téli szünet után újra elkezdődött az iskola 2015. január 5-én. A viszonylag hosszú pihenésből  a félév előtti hajtásba csöppentek diákok, pedagógusok egyaránt. A sok dolgozat és felelés  után január 16-án véget ért a tanév első fele. A tanulók  január 23-án pénteken jutnak a félévi bizonyítványhoz.

Zeneiskolai vizsgák zajlottak január 12-16. között.

Január 17-én a felvételizők megírták a központi írásbeli vizsgát magyar és matematika tantárgyakból.

Ugyanezen a napon vehettünk részt a szülők jótékonysági bálján.  Az iskola is készült műsorral erre a jeles estre. Két táncprodukciót láthattak a támogatók: az 5. évfolyam „Lámpás táncát”, melynek megszületésénél  Polonyiné Zsuzsandor Ibolya és Szabadvári Ilona bábáskodott, és a 8.a osztály „Modern táncát”, amelynél Novák Károly volt a segítő. Az iskolások műsorblokkját a pedagógus énekkara zárta egy komolyabb és egy vidámabb dallal. Köszönjük a meghívást, a fellépési lehetőséget és a rengeteg szervező munkát az iskola megsegítéséért!

Iskolánk pedagógusai közül 2015. január 1-től  e- portfólió készítés után ketten léptek pedagógus II fokozatba. és sikeres szakértői és tanfelügyelői vizsga eredményeképpen hárman szerezték meg a mesterpedagógusi fokozatot.

Az elkövetkező egy hónapban az alábbi események várhatók:

  • Félévi szülői értekezletek január 26. és február 6. között
  • Iskolába csalogató nyelvi foglalkozás a február 9-ei héten, ahol német és angol nyelvű ízelítőt kapnak a nagycsoportos óvodások. Minden leendő iskolást szeretettel várunk!
  • Iskolai karnevál lesz február 13-án pénteken a művelődési házban.
  • Zrínyi megyei matematika versenyen veszünk részt  február 20-án, Cegléden.

Köszönöm figyelmüket:  Nagy Gáborné

eötvösovális                               E Ö T V Ö  S     H Í R E K

Karácsony előtt csupa jó dolog történt az iskolában.

Ilyen volt például az Eötvös est, melyre minden osztály nagy lelkesedéssel készült és a pedagógusok segítségével színvonalas, szórakoztató produkciók kerültek a nézők elé.  A pedagógusok is  összefogtak, hogy egy szép karácsonyi dallal köszöntsék a nézőket, a diákokat és az ünnepet.   Véleményem szerint az est valamennyi résztvevője –legyen az gyermek szereplő, felkészítő, segítő szülő vagy néző – élvezte az előadást. Engem pedig roppant büszkeség töltött el, hogy a ceglédberceli  Eötvös iskola igazgatója vagyok.